Elkezdték tépni a hajukat a liberálisok Ausztriában: a Der Standardot aggasztja Orbán szövetségesének megerősödése

2025. január 11. 18:36

A jelek szerint már az is fejfájást okoz egyeseknek, hogy jobboldali lehet a kancellár.

2025. január 11. 18:36

Előre aggódik a Der Standard főszerkesztője. Gerold Riedmann a lap hasábjain arról írt pénteken, hogy Herbert Kickl alatt megszűnhet Ausztriában a független újságírás.

A cikk szerzője kiemelte, hogy a második világháború óta első alkalommal fordul elő, hogy jobboldali és populista lesz a kancellár, ezért meglátása szerint résen kell lenni, kiváltképp a szabad sajtó ügyében. Ennek alátámasztására Gerold Riedmann azzal érvelt, hogy az Osztrák Szabadságpárt évek óta, csak hazug sajtóra hivatkozik.

Ezen a ponton fontos kiemelni, hogy a jelek szerint a Der Standard szerint szinte minden hazug, ami nem a baloldali narratívát erősíti.

A narratívák háborúja

A Der Standard főszerkesztője kiemelte, hogy a Szabadságpárt már most is csak a saját csatornáin keresztül tartja a kapcsolatot a nyilvánossággal, egész pontosan a saját híveivel. Éppen ezért hozhatott létre külön orgánumokat, hogy azokon keresztül terjessze az álhíreket, valamint a propagandát.

Ehhez egyébként kísértetiesen hasonló vélemény jelent meg még decemberben a The Guardian hasábjain.

A brit lap akkor azon sajnálkozott, hogy nem egységes információ jut el az emberekhez, így nem is alakul ki egyfajta közös valóság a befogadók között.

Itt talán nem árt megjegyezni, hogy eddig a baloldali lapok mindig a nézetek sokféleségének fontosságára hívták fel a figyelmet, a jelek szerint azonban ezt már nem mindenki látja így.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: TOBIAS STEINMAURER / APA / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Treeoflife
2025. január 11. 20:56
"Előre aggódik a Der Standard főszerkesztője. Gerold Riedmann a lap hasábjain arról írt pénteken, hogy Herbert Kickl alatt megszűnhet Ausztriában a független újságírás." Azt hiszem, a Der Standard főszerkesztője nem beszélte meg cukorhegyivel. Ha legalább előre egyeztetek volna, akkor tudná, hogy az a cukorfalat már elismerte, hogyan cenzúráztatott velük az amerikai Demokrata DS. Nagy hibát követnek el, mivel ez az irányelv be fog gyűrűzni a "megszállt" európai médiába is. Na akkor lesz még meglepetés, hogy akkor most hogyan is kell masírozni?
nitsahon
2025. január 11. 20:49
Vége lesz a "liberalis" DEMAGOGRATA DIKTATÚRÁNAK?
Camael
2025. január 11. 20:43
mi lesz ezzel a rengeteg linsi újsággal és trollal ha Musk és csapata megszünteti az USA költségvetből kapott támogatásukat ...csend lesz, a Mandi nem fog tudni ilyen baromságokat becitálni
billysparks
2025. január 11. 19:46
A Der Standard szabad sajtónak számít? Már nem libsi szemmel, hanem objektíve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!